2013. november 30., szombat

Mandulás (egész)mákos aprósütemény





Alakítottam rajta, itt a harmadik keksz :)


 


A harmadik keksz, ami így, némi változtatással már többünk kedvence lett.
A harmadik keksz egy sorozat tagja, már mutattam a finomra őrölt dióból készült aprósüteményt, 
mutattam a kakaós darabos diós kekszet és ezt nem is akartam...
mert nekem nem ízlett. 
Az első alkalommal amikor összeállítottam, túl kemény volt.
Értem, hogy keksz, de mégsem volt az igazi. 
Volt még a zacskó alján mandulaliszt, így alapnak akkor azt vettem, szerettem volna felhasználni.
Ráadásul tettem hozzá egy tojást.
Tekintettel, hogy a Fiam nagyon szerette, kérésére újra sütöttem, 
de a mandulaliszt helyett frissen őröltem a mandulát, a tojást pedig elhagytam.
Szerdán vártam a Barátnőmet, így akkorra időzítettem, hogy Ő is letesztelje.
Ízlett Neki is, nekünk is, kész. Már nem kell változtatni rajta,  remek lett <3
Omlós, ropogós, "a háttérben némi grillázs és marcipán", az egész szemű mák is nagyon jó dolog benne.




Mandulás mákos aprósütemény

Hozzávalók
100 g mandula (őrölt, de egy kicsit nagyobb szemcsés lett, mint a dió)
100 g liszt (fele lehet teljes kiőrlésű)
100 g hideg teavaj
70 g cukor
csipet só
30 g mák (egészben hagyva, nem őrölt!)


 


                         A konyhapultot áttöröltem egy nedves ruhával, folpach fóliát feszítettem rá
                        (ha nedves, akkor feszesen rátapad és nem ugrik össze), kb. 40 cm hosszút.
(Ebbe fogom becsomagolni a nyers tésztát.)
 Az aprítógépbe mértem a mandulát és a cukrot, finomra őröltem. 
(Finomra őröltem, de mégsem lett annyira finom, mint a dió. Gondolom az eltérő olaj
tartalmuk miatt. Maradtak benne nagyobb szemcsék. A képeken jól látható.)
Hozzáadtam a sót, a lisztet és a darabokba vágott hideg vajat. 
Morzsásra dolgoztam, majd hozzáadtam a mandulaaromát és a mákot. 
Még egy-két gombnyomás és készen is lettem a tésztával.
A kifeszített fóliára borítottam és összenyomtam/összeállítottam a tésztát.
Hosszú hengerré alakítottam (olyan 6-7 cm volt az átmérője), 
kicsit szögletesre igazítottam, becsomagoltam és a hűtőbe tettem.


 


  Néhány óra elteltével sütöttem a kekszeket,
(javaslom min. 2-3 órát hűteni, hogy kihűljön, dermedt legyen.) 
Bekapcsoltam a sütőt, két tepsire sütőpapírt borítottam.
                                  A tésztát egy éles késsel kb. 5-6 mm vastag szeletekre vágtam.
                     A tepsire sorakoztattam és a forró (180 fok) sütőben készre sütöttem (7-8 perc).




32 darab lett belőle.










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése