2016. július 14., csütörtök

Gyökérkenyérkék dagasztás nélkül




Bazsalikomos sült paradicsomszósz és füstös krémes padlizsánkrém,
alig langyosra hűlt ropogós kenyérhéjjal...





Persze hogy ő sem kívánt órákat a konyhában tölteni, 
főleg nem dagasztani, kenyeret babusgatni.
A legegyszerűbben akarta megoldani,
hogy ízletes ropogós kenyérrel kényeztesse a családját és magát.



A tálba lisztet szitált, elkeverte a sóval, közepébe mélyedést nyomott az öklével,
beleöntötte a vizet és belemorzsolt egy darabka élesztőt.
Fakanállal lágy masszát kevert, majd összeforgatta a liszttel.
Meglocsolta egy kanál olívaolajjal, szétkente a tészta felületén.
Lefedte a tálat és hagyta, hogy a természet tegye a dolgát: megkeljen a kenyér.
2 óra elteltével bekapcsolta a sütőt, 200 fokra állította.
A munkalapot bőségesen megszórta liszttel, ráöntötte a megkelt tésztát.
Óvatosan, ne törjön. Könnyed, határozott mozdulatokkal dolgozott.
Szilikon spatula segítségével, 6 darabba vágta a tésztát, majd kettéhajtotta,
tekert rajta párat, míg végül úgy nézett ki, mint valami gyökérke.
Sütőpapírral borított tepsire emelte.
A tepsit betolta a már felforrósodott sütőbe, beállította az órát.
Tudta, hogy 33 perc múlva kikapcsolhatja a sütőt. Mindig ennyi idő kell.
Közben tette ami még hátravan, majd megterítette az asztalt.

1 óra múlva érkeztek.
Pont kész lett.




Gyökérkenyérkék

Hozzávalók
600 g kenyérliszt*
3 tk (laposan) só
480 g víz
30 g friss élesztő
1 ek olívaolaj
+
liszt, szóráshoz








*Adalékmentes magán malomból származó liszt.
- Egy az egyben finomliszttel,
vagy 40 % teljes kiőrlésű és 60 % finomra őrölt búzaliszttel illetve tönkölyliszttel,
vagy 30 % teljes kiőrlésű rozsliszttel és 70 % finomliszttel felcserélhető.
A szárazanyag-folyadék arányon így nem kell változtatni.
- A tészta dúsítható magokkal (napraforgómag, szezámmag, lenmag, tökmag, mák (nem darált).
Lehet beletenni chia magot:
ekkor egy evőkanál chia magot előbb el kell keverni három evőkanál vízzel.
- A kenyérmassza előző este is összeállítható, majd reggel lehet formázni és sütni.
Az eredmény mindig kicsit más, de mindig finom! 









Jégtömb :)





 












9 megjegyzés:

  1. Rebekánk szinte kizárólagosan ezen él. De jó lenne, ha közelben lennél, és sütnéd, sütnéd...Így megveszem reggelente.
    Kipróbálom, azt hiszem .
    Köszönet, tudod:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. VRJúlia <3
      Jó lenne ha egymás közelében élnénk!
      Próbáld ki,
      és tudom.
      Hálával köszönöm.
      Á.

      Törlés
    2. Juj, èn a közelben vagyok��
      Délutáni programom kenyér sütés lesz :)

      Törlés
    3. Juj, én a közelben vagyok 😉
      Dèlutáni programom kenyér sütés lesz :) Most aranygaluska kèszül.

      Törlés
  2. Sajnos a menyem és a Kicsilány gluténérzékeny,így nem ehetik.Gyanús,hogy én is az vagyok,most kezdem a diétát.Pedig olyan jól néz ki!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mamka <3
      Sajnálom.
      Bízom benne, hogy legalább Te nem.
      Ölelés Neked!
      Á.

      Törlés
  3. Ki kellett dobnom a maradék kenyeremet, mert a hőségtől penészes lett, és ezzel a lendülettel tegnap este bekevertem a a recepted szerint a tésztát és ma megsütöttem, most raktam fel én is, csodás finom lett, csakúgy faltam még melegen vajjal, paradicsommal.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Anikó <3
      Láttam a képeket róla, valóban csodás lett!
      Egészségedre drága Anikó!

      Törlés