2017. január 20., péntek

Savanyúkáposzta-saláta rozmaringgal csírákkal. Fermentálás.




A Szüleim életében természetes dolog volt a káposzta savanyítása.
A káposztabetakarítást, utóérést követően késő ősszel vette kezdetét.
Úgy időzítették, hogy a disznóvágásra beérjen
és annyit tettek el, hogy kitartson húsvétig a családnak.





A káposztasavanyítás nem bonyolult dolog, megfelelő edény, lenyomat, nehezéken kívül 
csak káposzta kell hozzá és só.
Persze lehet beletenni fűszereket ki-ki ízlésének megfelelően.
Nálunk babérlevél, egész bors, egész kömény, egész piros erős paprika került bele.

A legyalult káposztát rétegeztük, megszórtuk a sóval (1 kg káposztára ~2,5 dkg só) 
és a fűszerekkel, majd rétegenként ledöngöltük. 
Falapokkal leszorítottuk és nehezéknek gránitköveket pakoltunk rá.
Ah, régen volt.

Ma már a főznivalót (ha nagyobb mennyiségre van szükségem) megveszem,
házit, természetesen.
Erzsikével 11-12 éve kezdődött a kapcsolatom, akkor költöztünk.
Jártam a pincéjükben ahol érlelődik sok-sok hordónyi,
láttam Ők hogyan készítik, ugyanúgy ☺.

Időnként, nyersen fogyasztásra* magam is teszek el, üvegben.
Most érlelődik, hamarosan megmutatom.





Generációkkal ezelőtt megszokott volt a sóval való tartósítás,
mindenki evett erjesztett ételeket.
Pedig mit sem tudtak a "tudományos" igazolásokról,
annál többet tudtak a nemzedékről-nemzedékre öröklődött tapasztalatokról.
Érzékelték, hogy jó ízű és érezték, hogy megkönnyíti az emésztést.

Ma már csomó mindent tudhatunk a fermentált dolgokról,
a hogyanokról és miértekről.

Tudhatjuk, hogy tele vannak probiotikumokkal és
hogy mik azok a probiotikumok és miért van szükségünk rájuk.

Tudhatjuk, hogy a biológiai erjedés természetes tartósítószer.
A zöldségeken, gyümölcsökön, a levegőben jelenlévő mikroorganizmusok
(pl. a Lactobacillus, de rengeteg van),
a levegőtől/fénytől  elzárva lebontják a cukrot és keményítőt,
aminek kapcsán keletkezik a tejsav.
Az elszaporodott tejsav-baktériumok kirekesztik a romlást,
rothadást okozó, "nemjó" aerob mikroorganizmusokat, gátolják a túlélésüket.
Az "előemésztésnek" köszönhetően a fermentált élelmiszerek,
 megkönnyítik a saját emésztésünket.
A bennük található tápanyagok könnyebben belénk épülnek.
A probiotikus baktériumkultúrák a természetes bélflóra fenntartását/helyreállítását segítik.
Csak normálisan működő bélflóra mellett tud az immunrendszerünk megfelelően működni.
Nem mellesleg nagyon finomak.

Tudjuk, hogy mindezt a kedvező hatást nyersen fogyasztott állapotában
 várhatjuk el az erjesztett ételektől.
(Persze ez nem jelenti azt hogy a nyers fogyasztás mellett nem süthetünk, főzhetünk belőle.)











Savanyúkáposzta-saláta


Hozzávalók
savanyú káposzta
lilahagyma
salotta
csírák (retek, lucerna)
fűszerpaprika
rozmaring (friss, de a szárított is fonom)
rozmaringos olaj (szőlőmagolaj)


Mindezt előkészítettem és összekevertem.


Rozmaring a kertben, most.

Savanyúkáposzta-saláta máskor

Gyömbéres-lilahagymás:
http://szeretetrehangoltan.blogspot.hu/2012/01/savanyu-kaposzta-salata.html
Tavaszi, csalánnal, újhagymával, retekkel:
http://szeretetrehangoltan.blogspot.hu/2012/04/savanyu-kaposzta-salata-tavasziasitva.html
Csalánnal, tyúkhúrral:
http://szeretetrehangoltan.blogspot.hu/2014/02/savanyu-kaposzta-nyersen.html
Medvehagymával, élesztőpehellyel, feketeköménnyel:
http://szeretetrehangoltan.blogspot.hu/2016/03/savanyukaposzta-salata-napi-salata.html

*
A rozmaringos olaj így készült:
http://szeretetrehangoltan.blogspot.hu/2015/08/bazsalikomos-olaj-fuszeres-olajok.html

 *

Erzsike szombatonként, a veresi (Veresegyház) piacon a Bank előtt árusít.

*

* Savanyított (fermentált) káposzta -ahogy üvegben készítem- hamarosan a blogon!
Íme itt olvasható:
http://szeretetrehangoltan.blogspot.hu/2017/02/fermentaltsavanyu-kaposzta-ahogy.html









*

Fermentáció nélkül nem jöhetett volna létre 😊

Vadkovásszal dagasztott teljes kiőrlésű rozskenyerek 













2 megjegyzés:

  1. Tegnap épp ezt ettük ebédre :) hajában sült krumplit tökmagolajos savanyúkáposzta salátával :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia duende :)
      nem lehet megunni.
      Egészségetekre!

      Törlés